Menj vissza   Tozo közösség > Hír > Egyéb Sport
Regisztráció Blogok Súgó Tagjaink Mai üzenetek Keresés Mai üzenetek Jelöld a fórumokat olvasottnak

   Szerző

Béli
Admin
Hírek: 113
Összes olvasása
   Hír Kategóriák
   Felhasználói Menü
   Utolsókból lesznek az elsők

Havasréti Bence beszámolója a szezon két kerékpáros versenyéről
   Teljes cikk / hír
Idei első két megmérettetésem között csupán egy hét telt el, ez az idő viszont óriási változást hozott számomra. A bonyhádi nap után nem sokat adtam volna arra, ha valaki esélyesnek nevez meg a 8 órás MTB versenyre, főleg úgy, hogy ebben a szakágban teljesen tapasztalatlan voltam. Első terepversenyem mégis váratlan sikerrel végződött. Kezdjük az elején.

A bonyhádi országúti szezonnyitóról

A hosszú tél után már nagyon hiányzott a versenyzés. Örömömre szolgált, hogy első megmérettetésemre szép napos idő fogadott. Tudtam, hogy sokan leszünk a mezőnyben, és azt is sejtettem, hogy nem lesz lassú az iram, mégsem izgultam. Valahol el kell kezdeni. Versenykilométert, tapasztalatot kell gyűjteni, kerülve a veszélyes helyzeteket.
A helyszínre az utolsó pillanatban érkeztünk, majdnem lekésve a nevezést. Bemelegítésre mindössze tíz percem maradt. Egy kis pörgetés, egy-két sprint, és máris a rajtvonal mögé kellett álljak. Elindultunk.
Az első néhány percre alig emlékszem, annyira koncentráltam, de a lényeg az, hogy sikerült átvenni a verseny hangulatát. Az út jobb szélét választottam, hiszen a kátyúknál és a szélnél nagyobb veszélyt jelenthet egy előttem kialakuló bukás, amit a mezőny közepén nem biztos, hogy ki tudnék védeni. Sajnos ez a bukás be is következett nem sokkal mögöttem egy lejtős részen. Nagyon csúnya hangja volt, sokan belekerülhettek, de eszem ágában sem volt hátranézni, inkább csak fokoztam a figyelmemet.
Hátul helyezkedtem, de a mezőny ritmusából sejtettem, hogy korábban már kialakult egy elmenés a legerősebb versenyzőkkel, ami akár haza is érhet. Nem éreztem, hogy nagyon üldözőbe akarnák őket venni. A tempó folyamatosan változott a kisebb emelkedőknek és a gyakran befújó erős szélnek köszönhetően. Úgy véltem, hogy előrébb kéne menni, de ez nem volt egyszerű feladat. Nagy volt a tolakodás, és arra jutottam, hogy fontosabb a biztonság, mint egy-két helyezés, a kínálkozó lehetőségeket mégsem hagytam ki. Időnként előre kerültem, de ekkor rendszerint azt vettem észre, hogy az előttem haladó bringásokkal együtt fél perc alatt visszacsúszok a mezőny végére. Jobbról is, balról is le lettünk kerülve. A mindenit! Lehet, hogy valamit rosszul csinálok?
Ahogy fogytak a kilométerek, a mezőny is megcsappant. A legtöbb áldozatot a két meredek emelkedő szedte, amit minden körben nagy sebességgel másztunk meg. Már az első körben is közel száz százalékot kellett menjek, hogy ne szakadjak le. Megfordult a fejemben, hogy mi lesz a többi körben, ha ez elsőre ilyen nehéz volt, mert éreztem, hogy szépen gyűlik a tejsav a lábamban. De nem baj! Küzdök tovább. A második körben úgy döntöttem, hogy inkább kipörgetem magas fordulaton ezeket a kaptatókat, hátha úgy könnyebb. Igen. Az első határozottan jobban ment, de a másodiknál történt valami váratlan. Egy srácnak kipattant a lába a pedálból, és elkezdett a mezőny közepén szambázni. Próbáltam lendületesen elmenni mellette, de olyan szerencsétlen voltam, hogy pont kifordult elém, és le kellett lassítanom. Sokan kiabálnak, bosszankodnak, mire az eleje természetesen nem lassít le, sőt! Tovább vitték a tempót az emelkedő után is. Próbáltam, de már nem tudtam visszaszerezni korábbi lendületemet. A mezőny több helyen foszladozott, néhány sorstársammal együtt leszakadtunk. Jött a kocsisor. Ugyan láttam néhány versenyzőt stéherezni, de én nem álltam be közéjük. Inkább mentem, ahogy tudtam. A stabil 40 fölötti tempó nem volt elég a felzárkózáshoz. Néhány kilométeren keresztül még láttam a mezőnyt, aztán magamra maradtam. Úgy vettem észre, hogy a leszakadók közül sokan egyszerűen kiszállnak a harcból, de én mindenképpen tovább akartam küzdeni. Szerencsére nem voltam ezzel egyedül. Összeálltam egy sorstársammal, és szépen felvettünk egy nyugodtabb utazósebességet. Ekkor éreztük csak igazán a szél erejét. Még a lassú tempó is fájdalmas volt. Megbeszéltük, hogy együttműködünk a táv utolsó részéig. Úgy vettem észre, hogy a srác erősebb a síkon, míg én gyorsabb vagyok az emelkedőkön, és mintha jobb állapotban is lennék, mint ő. Ez utóbbit aláhúzta az is, hogy igen rövideket vezetett. Nem probléma, gondoltam, inkább többet húzok, de legalább nem megyek egyedül 45 kilométert a szélben. Ezen vitatkozni meg főleg nem akartam, mivel nem volt különösebb tétje. Az utolsó kilométeren úgyis húzódik egy emelkedő. Ott jobb lehetek. Ám terveim nem igazolódtak be, mert 6-7 kilométerrel cél előtt azon a kaptatón, ahol a második körben leszakadtam a mezőnyről, a srác igencsak hátra maradt. Úgy gondoltam, hogy nem várom meg, küzdje fel magát, ha tudja. Beálltam egy közepes tempóra, és így közeledtem a célhoz. Percenként azért hátranéztem, és láttam, ahogy szépen lassan fogy az előnyöm, de úgy számoltam, hogy vagy marad még valamennyi a végéig, vagy az utolsó emelkedőn végzem ki üldözőmet. Nem így lett. Bonyhád előtt okosan befordultam egy kanyarba, amibe nem kellett volna. Eltelt egy jó idő mire rájöttem hibámra. Ahogy mentem vissza a kereszteződéshez, láttam, ahogy vagy tíz kerékpáros elhúz előttem. Remek! Őket sem érem már utol. Innentől már csak arra figyeltem, hogy nem jönnek e mögöttem, de nem jött senki. Szépen lassan befutottam a célvonalon.
A pillanatnyi csalódottság hamar elmúlt. Felismertem, hogy ennek a versenynek meg kell becsülni az edzésértékét, és jó dolog, hogy végigmentem.

A 8 órás MTB

A bonyhádi nap utáni vasárnapot a pihenésre szenteltem. Gondolataim nem a bringa körül forogtak. Nem akartam azon gondolkozni, hogy mit kellett volna tennem, hogy jobb eredményt érjek el, elkerült a verseny utáni zizzenés, az internetes keresgélés a képek és eredménylista után. Éreztem, hogy nem ez volt életem nagy napja. Hétfőn viszont már újra nyeregben voltam. Kisebb kellemetlenségként ért, amikor megtudtam, hogy a bonyhádi verseny eredménylistáján az utolsó helyen állok. Akik mögöttem jöttek, azok már nem vállalták az idejüket vagy a távot. Hmm…
A szombati versenynapokat nem kedvelem különösebben. Akkor érzem igazán jól magam, ha a verseny előtti napot teljes egészében az előkészületeknek szentelhetem. Ezzel szemben most pénteken este hatig dolgoztam, és még az összepakolásra sem igen jutott időm. Az volt a nagy szerencsém, hogy a helyszín Budapestre esett, és a rajt is délben volt, így reggel nem kellett kapkodjak.
Ahogy kiértem az Aquincumhoz, nem sokára megérkezett váltótársam, Zóka Zoli is. Remek! Így még néhány gyakorló körre is van időnk. Ezekre úgy gondolom, szükségem is volt. Pár perc alatt rengeteget tanultam rutinos montis csapattársamtól. Készen álltunk a harcra. Úgy egyeztünk meg, hogy a rajthoz én állok oda, míg az utolsó köröket ő küzdi végig nagy teljesítményű fejlámpájával felszerelkezve. Ez részemről nem bizonyult rossz döntésnek, mivel az éles rajt után jó helyre tájoltam magam. Nem mentem a legelejével, tudtam, hogy vannak 3-as, 4-es, 5-ös váltók is, nem akartam idő előtt ellőni a puskaport. Hagytam elmenni vagy öt embert. Ez a verseny 8 órás. Okosnak kell lenni.
Az első váltásra már nagyon vártam. Nem akartam lemerevedni és emiatt időt veszíteni. Vagy öt kör után átadtam a stafétát Zolinak. Miután kiálltam, kimondottan jól éreztem magam, hamar magamhoz tértem. Jó napom van!
A pihenőzónában körülnézve nyugtáztam magamban, hogy a szervezők kitettek magukért. Étel, ital mindenhol, zene, jókedv, barátságos hangulat. Repült az idő, már egy órája, hogy elrajtoltunk. Újabb kellemes meglepetés, hogy a szpíker bemondta a pillanatnyi állást, miszerint a kettes váltókat mi vezetjük. Több se kellett, a pálya szélére álltam, hogy onnan biztassam váltótársamat, hogy tartsa a tempót. Nem kellett sokáig várjak a váltásra, egykettőre a pályán találtam magam, és nyomtam az iramot. Egy kicsit talán sokat is mentem, mert miután kiálltam, azt éreztem, hogy ez már megárthatott. Ejnye! Nem lesz ez így jó! Gyors folyadékpótlás, egy kis szénhidrát, és már jobb is volt, de ez még nem minden. Fel kell pörögni. Erre az esetre hoztam magammal egy kis plusz finomságot a Tozo Vitál Centrumból, ez pedig a Gutar a Nutrendtől. Nem úgy pörget fel, mint a koffeines szerek általában. Finomabb a hatása, nem szárít ki különösebben, hosszú távra jobb, mert nem fogok tőle padlót a vége felé. Hajrá! – És nem is kellett csalódjak. Mentem, mint a gép kb. 5 körön keresztül és, még több kört bevállaltam volna, ha vittem volna kulacsot. A harc kisvártatva folytatódott, és amikor a Gutar hatása kezdett alább hagyni, elhatároztam, hogy bevetem a titkos fegyvert. Ez pedig nem más, mint egy „sima” zsírégető, a Dren. Ebből egy kapszula 3-4 órán át olyan energiát ad, hogy az már untig elég, semmi más nem kell mellé. Hajrá! – De ekkor váratlan esemény történt. A váltás utáni második kör felénél totál leeresztett a hátsó gumim. Hát ez valami otromba rossz időpontban jött! Pontosan akkor, amikor kezdtem igazán menni! Leszálltam, és azonnal tájfutó üzemmódba kapcsoltam magam. Szerencsére többen is előreszóltak, hogy mi a helyzet, így Zoli már készenlétben állt a váltózónában. Szép lassan sikerült megoldani a javítást, közben arra gondolva, hogy Sanyinak a legendás szerelőnek ez mennyivel gyorsabban menne ebben a helyzetben. Az egész defekten kb. 3:30-at veszített a csapat a lassú futásnak köszönhetően. Azt hiszem, Zolinak sem tett jót, hogy felborult a váltás egyensúlya, és így több kört kellett mennie, mint nekem, de az élet megy tovább, és még mindig a dobogó közelében vagyunk. Menni kell! Nagyjából egy óra múlva éppen a pihenőzónában rágcsáltam egy banános szénhidrátszeletet, amikor azt hittem, hogy képzelődök, amikor megláttam Zolit közeledni. Pár másodpercbe telt mire felfogtam, most ő lyukadt le. Úgy ahogy voltam, tele szájjal, már sprinteltem is a pályára. Na, ez nagyon nem esett jól. Ezen ismét buktunk 1:00-et, szóval össze kellett szedjük magunkat. Megegyeztünk, hogy rövidebbeket megyünk, három körönként váltjuk egymást. Ez majdnem mindig sikerült is, egyszer ugyanis elszámoltam magam, és ismét veszítettünk néhány másodpercet bénázásomnak köszönhetően, de sebaj! Az a lényeg, hogy közeleg a vége, és még mindig van bennünk erő.
A verseny utolsó felvonására esővel fenyegető sötét felhők takarták el az eget. Ha elered az eső, az inkább a technikásabb versenyzőknek kedvez. Gondoltam. Nincs mit tenni, mivel nagyon szoros a verseny, mozgósítani kell az utolsó energiákat is. És az eső eleredt. A pálya egy pillanat alatt dagonyává változott, és hogy összeszedjem magam, ittam még egy Gutart. Nem sok ez? Nem. Jól éreztem magam továbbra is, és utolsó előtti köreimre hatalmas elszántsággal feszültem rá. Részemről az egyik döntő momentum az volt, amikor beálltam az egyik rivális csapat tagja mögé, és a sárral nem törődve beálltam mögé. Bevallom, nem mindig esett jól a tempó, de egy kör után már éreztem, ez a srác most nem tud leszakítani. Vártam még egy kicsit, hadd menjen! Fél körrel később elkezdett lassulni. Erre vártam. Ahogy az egyik kedvenc részemre, egy egyenes földútra értünk, kiálltam a szélárnyékból, és országútis módra belószoltam. Erre nem volt válasza, én viszont elkaptam a fonalat, és rávertem vagy negyed percet a kör végéig. Inkább lélektani hatása volt a támadásnak, de működött, és ez a lényeg. Átadtam Zolinak a stafétát, de már alig vártam, hogy újra kimenjek, amire két kör múltán sor is került. Az utolsó két köröm következett, amit kegyetlenül megnyomtam. Ezek a körök a sár ellenére csak negyven-ötven másodperccel voltak lassabbak, mint a leggyorsabb köreim, és mentem volna még szívesen, de a sötét közbeszólt. Zoli következett, hogy az utolsó szegeket is beverje ellenfeleink koporsójába. Nem is kellett csalódjak benne. Görcsök ide, fáradtság oda, kegyetlen tempóban haladt, és mint később megtudtam, megelőzte utolsó ellenfeleinket is. Amikor célba ért, nagy örömmel fogadtam, hogy megőrizte a második helyet, és csak később, az eredményhirdetésnél esett le, hogy mi a helyzet. Győztünk! Alig másfél perccel, de mi nyertük a kettes váltóversenyt.

Ezt a sikert természetesen nem ketten értük el. Én külön köszönetet mondanék a családomnak, a Mesterbike kerékpárboltnak, a BM futárszolgálatnak, a Tozo Vitál Centrumnak, és barátaimnak, edzőtársaimnak.
   szerző:: Béli, at: 2013/04/30

tozo.hu © 2007 by Tozo.hu



Minden időpont GMT +2 alapján jelenik meg. A pontos idő 17:28.